2012. január 20., péntek

Túrógombóc, Anyukám receptje szerint

A túróval való kapcsolatom meglehetösen érdekes, hiszen három formában eszem meg: Túró Rudi, krémtúró (túrókrém nem) és a túrógombóc. Ezért eddig nem tulajdonítottam olyan nagy jelentöséget a ténynek, hogy itt nincs túró. Gondoltam én, ugyanis VAN!!! Vettem requeijão-t, amiröl a párom évek óta állítja, hogy az biza túró, én meg mindig legyintek egyet. Pedig az, most bebizonyosodott! Egy picit simább állagú az otthoninál, de ez még nekem kapóra is jön, hiszen nem szeretem kiérezni a "túrómorzsákat". Anyukámtól gyorsan elkértem a túrógombóc receptjét, amit Ö még lánykorában kapott egy falun élö nénitöl. Nagyon finom, nem tömött, könnyü gombócok születtek, mostantól gyakran el fogom készíteni.


Hozzávalók:
kb. 20 darabhoz
  • 50 dkg túró
  • 12 dkg búzadara
  • 3 db. tojás
  • pici só
  • zsemlemorzsa
  • olaj
  • fahéjas cukor szóráshoz


A túrót villával szétnyomkodjuk, a tojások sárgáját elkeverjük vele, majd hozzáadjuk a búzadarát is, picit megsózzuk. Pihentetjük (1 vagy 2 órát), majd a tojások felvert habját is óvatosan beleforgatjuk. Vizet forralunk, megsózzuk.


Egyforma gombócokat formázunk (pl. fagyikanállal), a forrásban lévö vízbe rakjuk és kb. 5 percig fözzük öket. Olajon pirított morzsába forgatjuk és fahéjas cukorral megszórva tálaljuk.

Pin It

14 megjegyzés:

  1. Hmm, de guszta!
    Itt is árulnak requesón-t, de köszönő viszonyban sincs a jó kis magyar túróval (igaz, ez kecsketejből készül...normálisak ezek?).

    VálaszTörlés
  2. Nálunk van tehénböl is :) Ugyan nem vagyok nagy túrószakértö, de ez szerintem hasonló. Legalábbis gombócot lehet belöle készíteni :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta! Szerintem semmi különbség nincs így látszatra a mi gombócunkhoz hasonlítva. Az ízét te érzed ha finom akkor mostmár készítheted a többi túrós receptjeidet is !

    VálaszTörlés
  4. És itt a gyönyörűséges tányéros túrógombóc...nyammmmmmmmiii :-)
    ÉS EGY MEGLEPI ITT: http://sucreriesandco.blogspot.com/2012/01/dijat-kaptam-tunditol-amit-merci.html

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszták, azért jó néha egy kis hazaihoz hasonló íz, gondolom. .-) Nagyon guszta kis gombócok!

    VálaszTörlés
  6. Imádom a túrógombócot, és a Tiéd nagyon guszta, jöhetne pár darab...:)

    VálaszTörlés
  7. Jaj, most de megkívántam! :) Nézz be hozzám, szeretnélek meglepni valamivel! :)

    VálaszTörlés
  8. Hasonló az én receptem is...Nagyon guszta lett! Van is túróm, lehet holnap ez lesz a desszert...:o)))

    VálaszTörlés
  9. Nekem nagyon hiányzik a túró:) Nagyon szépek lettek a gombócok. Újra meg kell jegyeznem, nagyon nehéz dolga lehetett anyukádnak veled, mert nagyon válogatós voltál:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából könnyü dolga volt: 5 ételt szerettem, azokat kellett csak felváltva föznie :D Na jó, ez nem igaz, hiszen a család többi tagja fellázadt volna :)

      Törlés
  10. Nézz be hozzám, van ott neked valami :)

    VálaszTörlés
  11. Minden mennyiségbe jöhet!!!Imádom! nagyon szép lett.

    VálaszTörlés
  12. Guszták lettek a gombócaid! De jó, hogy rátaláltál arra a fajta túróra. Én is így tanultam anyukámtól, csak egy kis porcukorral kevert tejföllel öntöm nyakon. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...