2013. november 6., szerda

Hahó!

Mivel több érdeklödö üzenetet is kaptam és csodálatos módon a Facebook követöim száma is minden héten picit gyarapodik, úgy gondoltam, írok egy pár sort. Hiszen a blogot nem zártam be, nem is tervezem abbahagyni, csak most a körülmények nem kedvezöek. Költözés után-alatt-elött vagyunk. Amint újra lesz saját konyhám visszatérek, hiszen nagyon hiányzik ez a kreatív kikapcsolódás, amit a blogolás jelent számomra. És a blog által megismert kedves bloggertársak közössége is hiányzik. Na, de akkor röviden:

Augusztusban megtartottuk az esküvönk. Hosszan írhatnék róla, de ehelyett érjétek be ennyivel: olyan volt, amilyennek megálmodtuk! A csodálatos Balaton partján, szeretteink körében, imádtuk minden egyes pillanatát. És egy fotó:




A kutyusunkról is csak jó híreket tudok hozni. Újra talpraállt, tud járni. Igazából futni jobban tud, mint sétálni. Nem gyógyult meg teljesen, a jobb lábára sántít, sétákhoz a házilag gyártott hámot használjuk, hogy tehermentesítsük a gerincét, így egy picit nehézkesebb a kutyasétáltatás. Sokan (orvosokat beleértve) megdícsérik ezt a technikát, amivel megkönnyítjük a kutyusunk mozgását. Szerencsére a hangulatával semmi gond, nagyon virgonc, játékos, teljesen hozzászokott már az új szituhoz. A hátsó lábai megerösödtek, már a fülét is meg tudja vakarni :) A lakásban teljesen egyedül közlekedik, szobatiszta és rosszcsont, rohangál, néha még ugrálni is akar. És persze élvezi, hogy a lépcsön ölben visszük föl-le. Ezt egy puszival minden alkalommal meg is hálálja :)

Egyelöre most csak ennyit. Nem tudom, mikor térek vissza, de remélem, minél hamarabb. Legyetek résen!

2013. május 13., hétfő

Hova tünt Bors&Pepper?

A kérdés helyesebben, miért tünt el Bors&Pepper a Föld színéröl. Ennek egy örömteli és egy kevésbé örömteli oka van. Akik gyakrabban bekukkantanak hozzám észrevehették, hogy idén igencsak megritkultak bejegyzéseim. Ennek az a fö oka, hogy az esküvönket szervezzük, tervezzük, meglehetösen buzgón és lázasan (mármint én). Most a receptek felkutatása helyett, elsösorban  az amerikai esküvös blogokat bújom, ihlet és ötletek után kutatva. A nagy eseményre augusztusban fog sor kerülni, a Balaton partján.


A kevésbé örömteli esemény pedig úgy 1 hónapja történt: amíg én otthon voltam Magyarországon, kutyusom deréktöl lefele szinte egyik-napról a másikra lebénult. Egy hete voltam otthon, amikor párom (völegényem :) Skype-on közölte ezt a szomorú hírt. Természetesen egyböl vitte orvoshoz, a diagnózis pedig gerincsérv (illetve porckorongsérv). Elöször gyulladáscsökkentö injekciót kapott, majd tabletta formájában is ezt kellett szednie 2 hétig körülbelül, abban bizakodva, hogy javulásnak indul és nem lesz szükség mütétre. Ekkor olyan állapotban volt, hogy a hátsó lábai teljesen élettelenek voltak, farkincája sem mozdult és természetesen a szobatisztaságnak is búcsút inthettünk. Az inkontinencia nagyon zavarta a kutyusom, pelenkázni kellett, nem részletezem. 

Aztán 1 hét múlva kontrollon jó híreket kaptunk, hiszen a doktornö észlelt mély reflexet a lábaiban. Nos, nem írom le teljes részletességgel az eddigi történteket, de kb. 1 hónap után most itt tartunk: farkincáját úgy csóválja, mint régen, perceken át tud állni, mindkét hátulsó lábát mozgatja, segítséggel lépeget és teljesen szobatiszta! Étvágyával semmi baj, jókedvü, játékos, teljesen éber. Egyedül nem tud még menni, hosszú út áll még elöttünk. Jelenleg egyedül "fókajárásban" közlekedik, de már próbálja feltolni magát. Nagyon bizakodóak vagyunk, mert minden napra van valamilyen kis sikerélmény. 

Jelenleg B vitamin komplexet kap tablettában, itthon masszírozzuk és tornáztatjuk. Keresünk olyan helyet, ahol kutya hidroterápiával foglalkoznak. Több ilyen klinika is létezik, fel fogjuk velük venni a kapcsolatot.

Nagyon szeretnénk elkerülni a mütétet, hiszen az nagy trauma lenne neki és nem biztos, hogy sikeres lenne. Jelenleg nincsenek fájdalmai, a mütét után ez nem biztos, hogy így lenne. Az interneten nagyon sok elszomorító történet kering ebben a témában (ez tulajdonképpen a "tacskóbénulás" nevü betegség ), egy idö után abba is hagytam a téma olvasását. Csakis a sikertörténeteket olvasom el és bizakodom, hogy kitartó munkával és szeretettel, újra a régi lesz a kiskutyám és fog még így szaladni a tengerparton:




( A kutyusom egy kb. 7 éves terrier keverék, akit 4 éve fogadtunk örökbe menhelyröl. Testalkata inkább hosszú, mint magas, lábai viszonylag rövidek, mindez hajlamosító körülmény a " tacskóbénulás" kialakulásához.)

Illusztráció: innen.

2013. március 30., szombat

Tojásfestés

Lilakáposztával és vöröshagyma héjával


Ismét természetes anyagokkal festettem a tojásokat, más választásom nem is nagyon volt. Tavaly szuper eredmény született a lilahagyma héjával, nagyon szépséges színt kaptak a tojások ( itt meg is mutattam ). Idén azonban nem tudtam lilahagyma héjat gyüjteni, így a képen látható tojásokat hagyományosan, vöröshagyma héjával festettem. Egy kivételével, azt lilakáposztával próbáltam színezni. Korántsem lett olyan erös színe, mint a többinek, de jópofa, pasztel kék(es) árnyalatot kapott. 



Mindkét esetben ugyanúgy jártam el: a lilakáposztát illetve a hagymahéjat is annyi vízzel felöntöttem, hogy éppen elfedje, felforraltam, leszürtem és beletettem a még meleg megfött tojásokat. Amikor a megfelelö árnyalatot elérték, kivettem a színes léböl. Biztos fehér héjú tojással szebb eredményt lehetne elérni, de olyat sehol nem lehet kapni sajnos...

Minden kedves olvasómnak tojásfestös, napsütéses, madárcsicsergös, vidám Húsvétot kívánok!

2013. március 28., csütörtök

Mogyorós-csokis sütemény, ganache bevonattal

A tesóm sütötte meg egyszer ezt a sütit, legalább 10 évvel ezelött. Már akkor szerelem volt elsö látásra, annyira finom, nutellás íze van és az állaga is szuperjó ennek a sütinek. A recept azóta megvan, de már évek óta nem sütöttem meg. Hiba volt. És ha már szóba került a tesóm: Boldog szülinapot kedvenc növérkém!!! És köszi a receptet :)



Hozzávalók:
  • 100 g liszt
  • 100 g étcsoki (min. 60-70%)
  • 100 g vaj
  • 175 g cukor
  • 175 g (török)mogyoró (pirítva, darálva)
  • 4 tojás
  • 1 dl tejszín
  • 1 kvk. szárított élesztö
Csokoládé ganache bevonathoz (vékonyan):
  • 50 g étcsoki
  • 0,5 dl tejszín

A tésztához a csokit a tejszínben vízgöz felett megolvasztjuk, fényesre keverjük. A tojások fehérjét habbá verjük. A vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a tojások sárgáját és tovább verjük, amíg könnyü, laza, krémes állagú nem lesz. Belekeverjük a csokis-tejszínes keveréket, a darált mogyorót, majd fellazítjuk a felvert tojásfehérjékkel. A szárított élesztöt elkeverjük a liszttel és ezt óvatosan beleforgatjuk a masszába. Sütöpapírral bélelt, kivajazott vekniformában, 175 fokra elömelegített sütöben kb. 45 perc alatt kisütjük. Tüpróba!!!




Amíg a süti hül, elkészítjük a ganache bevonatot: ugyanúgy, mint a recept elején is, vízgöz felett a tejszínben felolvasztjuk az étcsokit és fényesre keverjük. Lehet beletenni egy picike vajat, de én ettöl eltekintettem. A kihült sütire rákenjük és darált mogyoróval megszórjuk.

2013. február 28., csütörtök

Narancsos egytojásos torta tejszínhabbal, eperrel

A spanyol eper nálunk már elárasztotta a boltok polcait, így ha nem is annyira édes és lédús, lehetetlen megállni, hogy az ember ne vegyen. Nehéz nem észrevenni, hogy amióta van 18 cm-es tortaformám, mindent abban sütök. Kétszemélyes süteményeknek tökéletes méret. A tortalap az egytojásos kakaós - kakaó + narancshéj + narancslé, röviden összefoglalva.



Hozzávalók:
18 cm-es formához
  • 50 g vaj
  • 1 ek. golden syrup/méz
  • 1 tojás
  • 1/2 bögre cukor
  • 1narancs reszelt héja
  • 1 bögre liszt
  • 1 tk. sütöpor
  • pár csepp vanília kivonat
  • 1/2 bögre tej
  • 1/4 bögre frissen facsart narancslé
  • 1 tk. szódabikarbóna
A krémhez:
  • 2 dl tejszínhab
  • 1 tasak habfixáló
  • 3-4 ek. vaníliás porcukor
Valamint:
  • eper és barnacukor



A tortalapot ugyanúgy kell elkészíteni, mint az egytojásos kakaóst ( leírás itt ) csak kihagyjuk belöle a kakaót, adunk hozzá plusz 1 evökanál lisztet. Rögtön az elején az olvasztott vajba belekeverjük a reszelt narancshéjat, a tejben pedig elkeverhetjük a narancslevet. Ennyi a különbség. Amikor kisült és kihült a torta, félbevágjuk, megkenjük a felvert tejszínhab felével, ráhalmozzunk a picit megcukrozott nem túl édes feldarabolt eperszemeket és befedjük a tejszínhab másik felével. Ráhelyezzük a tortalap tetejét és kész is.


2013. február 18., hétfő

Tejszínhabos-banános kakaós torta

A sima kis egytojásos kakaós sütiböl pikk-pakk elkészült ez a torta. Tényleg jól müködik tortalapként ez az egyszerü kevert sütemény. Ha 18 cm-es formában sütjük, böven elég magas lesz ahhoz, hogy félbevágjuk és megtöltsük.




A friss tejszínt jó kemény habbá vertem, tettem bele habfixálót és 3-4 evökanál vaníliás porcukrot. A kihült tortalapot kettévágtam, banánkarikákat pakoltam az aljára, halmoztam rá tejszínhabot, rátettem a "tetejét" és kívülröl is bekentem a tejszínhabbal. Akár szülinapi tortának is elment volna, de nálam csak egy sima pénteki napra készült :) 



Nagyon jól jött volna most a szuper kis BeCake tortatartóm, de sajnos nem tudtam elhozni a böröndömben. De majd a nyáron!

Az egytojásos kakaós süti/tortalap receptje itt található!

2013. február 10., vasárnap

Egytojásos kakaós sütemény

... nem bánom, tortának is hívhatjuk.

Azért döntöttem úgy, hogy tortának is hívhatjuk, mert megpakolva gyümölcsökkel, megtöltve például mascarponés krémmel, máris ünnepivé tehetjük ezt a végtelenül egyszerü süteményt. Ez speciel egy új-zélandi recept, de ha átlapozgatom a nagymamám receptes füzetkéjét, valószínü találok benne hasonlót. Nagyon könnyü a tésztája, egymás után több szelet simán lecsúszik. Tapasztalat.




Hozzávalók:
18 cm-es formához
  • 50 g vaj
  • 1 ek. golden syrup/méz
  • 1 tojás
  • 1/2 bögre cukor
  • 1 ek. jó minöségü cukrozatlan kakaópor
  • 1 bögre liszt
  • 1 tk. sütöpor
  • pár csepp vanília kivonat
  • 3/4 bögre tej
  • 1 tk. szódabikarbóna
Tetejére:
  • fagyasztott bogyós gyümölcsök (málna, szeder, áfonya, ribizli)
  • 1 ek. barnacukor



A vajat a golden syruppal/mézzel a mikróban megolvasztjuk. Beleütjük a tojást, hozzáadjuk a cukrot és jó habosra, levegösre felverjük az egészet. A lisztet, a kakaót, a sütöport egy tálban összekeverjük, beleszitáljuk a tojásos keverékbe és nagy mozdulatokkal beleforgatjuk a masszába. A tejben elkeverjük a szódabikarbónát és óvatosan belekeverjük a tésztába.



Egy 18 cm-es tortaformát kikenünk, majd az alját kibéleljük sütöpapírral. Beleöntjük a masszát és 190 fokos elömelegített sütöben, kb. 30 perc alatt megsütjük. Tüpróba szükséges! Amikor megsült, 10 percet hagyjuk a formában, majd utána kivesszük és rácson hagyjuk kihülni. Én a gyümölcsöket egy kis cukorral összeforraltam, picit szétnyomkodtam villával és amikor kihült, a tortára borítottam. De egyszerüen, a szeletek mellé is adagolhatjuk.


Recept: innen.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...