2013. május 13., hétfő

Hova tünt Bors&Pepper?

A kérdés helyesebben, miért tünt el Bors&Pepper a Föld színéröl. Ennek egy örömteli és egy kevésbé örömteli oka van. Akik gyakrabban bekukkantanak hozzám észrevehették, hogy idén igencsak megritkultak bejegyzéseim. Ennek az a fö oka, hogy az esküvönket szervezzük, tervezzük, meglehetösen buzgón és lázasan (mármint én). Most a receptek felkutatása helyett, elsösorban  az amerikai esküvös blogokat bújom, ihlet és ötletek után kutatva. A nagy eseményre augusztusban fog sor kerülni, a Balaton partján.


A kevésbé örömteli esemény pedig úgy 1 hónapja történt: amíg én otthon voltam Magyarországon, kutyusom deréktöl lefele szinte egyik-napról a másikra lebénult. Egy hete voltam otthon, amikor párom (völegényem :) Skype-on közölte ezt a szomorú hírt. Természetesen egyböl vitte orvoshoz, a diagnózis pedig gerincsérv (illetve porckorongsérv). Elöször gyulladáscsökkentö injekciót kapott, majd tabletta formájában is ezt kellett szednie 2 hétig körülbelül, abban bizakodva, hogy javulásnak indul és nem lesz szükség mütétre. Ekkor olyan állapotban volt, hogy a hátsó lábai teljesen élettelenek voltak, farkincája sem mozdult és természetesen a szobatisztaságnak is búcsút inthettünk. Az inkontinencia nagyon zavarta a kutyusom, pelenkázni kellett, nem részletezem. 

Aztán 1 hét múlva kontrollon jó híreket kaptunk, hiszen a doktornö észlelt mély reflexet a lábaiban. Nos, nem írom le teljes részletességgel az eddigi történteket, de kb. 1 hónap után most itt tartunk: farkincáját úgy csóválja, mint régen, perceken át tud állni, mindkét hátulsó lábát mozgatja, segítséggel lépeget és teljesen szobatiszta! Étvágyával semmi baj, jókedvü, játékos, teljesen éber. Egyedül nem tud még menni, hosszú út áll még elöttünk. Jelenleg egyedül "fókajárásban" közlekedik, de már próbálja feltolni magát. Nagyon bizakodóak vagyunk, mert minden napra van valamilyen kis sikerélmény. 

Jelenleg B vitamin komplexet kap tablettában, itthon masszírozzuk és tornáztatjuk. Keresünk olyan helyet, ahol kutya hidroterápiával foglalkoznak. Több ilyen klinika is létezik, fel fogjuk velük venni a kapcsolatot.

Nagyon szeretnénk elkerülni a mütétet, hiszen az nagy trauma lenne neki és nem biztos, hogy sikeres lenne. Jelenleg nincsenek fájdalmai, a mütét után ez nem biztos, hogy így lenne. Az interneten nagyon sok elszomorító történet kering ebben a témában (ez tulajdonképpen a "tacskóbénulás" nevü betegség ), egy idö után abba is hagytam a téma olvasását. Csakis a sikertörténeteket olvasom el és bizakodom, hogy kitartó munkával és szeretettel, újra a régi lesz a kiskutyám és fog még így szaladni a tengerparton:




( A kutyusom egy kb. 7 éves terrier keverék, akit 4 éve fogadtunk örökbe menhelyröl. Testalkata inkább hosszú, mint magas, lábai viszonylag rövidek, mindez hajlamosító körülmény a " tacskóbénulás" kialakulásához.)

Illusztráció: innen.

41 megjegyzés:

  1. Nagyon gratulálok előre is az esküvőhöz :) remélem minden úgy fog sikerülni, ahogy megálmodtátok :)

    Kutyusodnak pedig maradéktalan javulást, remélem, még ha hosszadalmas is lesz, teljesen felépül.

    VálaszTörlés
  2. Fúha, kitartást a kutyás gyógyításhoz....a mi fehér puppy kutyánk (bischone freese apolonaize) utcán valami maradékot evett majd 2 nap alatt elgyengült és elpusztult. Valószínű a maradékra valaki patkánymérget szórt. Azóta Laci, a mposz egyedül.

    Az esküvőhöz hajrá, hajrá, ha ügyesen googlizunk, megtaláljuk a helyet és időpontot,odacsődítjük a blogger barátok színét javát :)

    Sok boldogságot kutyának, (jövendő) anyának és apának is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, szegény kutyulitok :( Inkább nem írom le, amit most igazából gondoltam, a méreggel kapcsolatban. De ha azt írom dühítö, akkor semmit nem írtam.

      Köszönöm a kedves szavakat, a bátorítást, vagány kutya a mi ebünk, kerget ö még galambokat :)

      Törlés
  3. Hiányóltalak párszor benéztem de láttam hogy semmi hír. Távollétedet igazoltnak veszem:-)) Gratulálok az eskövőd készülődéséhez sok sikert és kitartást. Nagyon sajnálom a kutyusodat, biztos minden rendben lesz csak idő kell hozzá. Azért remélem közben még augusztusig jelentkezel néha !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jókivánságokat Éva :) Remélem én is, hogy lesz idöm újdonságokat sütni-fözni és akkor meg is mutatom :)

      Törlés
  4. Gratulálok az esküvőtökhöz, kívánom, hogy úgy sikerüljön, ahogy megálmodtátok!
    A kutyusnak pedig jobbulást, csak pozitívan fel fog gyógyulni, a szeretet ereje segít, és ő is megtesz mindent.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Rita, mi is nagyon bizakodóak vagyunk :)

      Törlés
  5. oh, de édes ezen a képen! :) nagyon remélem javulni fog az állapota!!! Sok boldogságot kívánok azért a jövőben-jövőre! Ne olvasgasd a netet túl sokat, mert az nem jó, én is tudom saját magamról. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Borso! Igen, a fórumok föleg veszélyes helyek, mert valahogy csak a negatív tapasztalatnak adnak hangot....

      Törlés
  6. Nagyon nagyon gratulálok a nagy örömötökhöz!:) A kutyusodnak csak így tovább a gyógyulás terén, nem szabad semmi féle rosszra gondolni, csakis a jóra:) Várlak vissza a blogra:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsófi! Nagyon reménykedünk, hogy minden rendben lesz a pajtival, szerencsére minden jel arra mutat, hogy szépen gyógyulgat, még ha lassan is :)

      Törlés
  7. Szia, én is minden jót, szeretet, boldogságot kívánok nektek:)
    A kutyusnak meg felépülést mihamarabb:)

    VálaszTörlés
  8. Én is sok boldogságot és minden jót kívánnék!! :) Kutyulinak meg jobbulást!!! (én sajnos a napokban búcsúztam el a macskámtól, több, mint 20 éves volt, mielőbbi gyógyulást neki!!!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Emöke! Ezek a kis állatok, nagyon a szívünkhez tudnak nöni...

      Törlés
  9. :( tipikus üröm az örömben eset - de talán ezek kellenek, hogy megtanítsanak minket arra, hogy az élet nem habostorta... mindenesetre sok erőt, kitartást és hitet "kívánok", de ahogyan olvasom ez szerencsére megvan :)
    és nem kell feltétlenül receptezni, elég ha néha írsz egy párt sort magatokról, vagy arról, hogy hogyan halad az esküvő--> téged hiányolunk, receptből van elég másik a neten :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, jólesett, amit írtál :) Majd néha jelentkezek, hogy alakulnak a dolgaink :)

      Törlés
  10. Augusztusi esküvő :-) Sok-sok boldogságot!!!

    A cuki kutyusotoknak maradéktalan és gyors felépülést kívánok!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon sok boldogságot előre is! jó és felhőtlen készülődést a nagy napra :D

    VálaszTörlés
  12. Sok boldogságot, a kutyikának jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok a közelgő menyegzőhöz, sok boldogságot kívánok Nektek!! A kutyusnak jobbulást! Nagyon jó a fotó róla, csak úgy repül a homokon... Biztos fog még ilyen önfeledten szaladgálni!

    VálaszTörlés
  14. Jó volt hallani felőled, gratulálok a hamarosan eljövő, nagy eseményhez előre is! ;-) A kutyusodnak pedig jobbulás! :)

    VálaszTörlés
  15. Drága barátnőm, Gizi,

    Már hiányoltalak, Tudom sok dolgod vna a szervezéssel. Már várom az augusztust, ma csengetett a postás is...

    Millió puszimektek, meg négy lábú kedvesednek is :)

    Lujza (zs)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lujzikám, remélem elnyerte tetszésed, amit a postás vitt nektek ;) Már nagyon várjuk az augusztust, addigra remélhetöleg a parkett ördöge lesz négylábú pajtásom is :) Pusszantás: Gizi

      Törlés
  16. Gratulálok az esküvőtökhöz, s sok boldogságot kívánok.
    A kutyusnak meg gyógyulást. Sajnos a mi kutyánk - vizsla - már több mint egy éve nincs velünk. Az orvosok tanácstalanok voltak, egy hónapig nem evett, s hiába tápláltuk fecskendővel, s kapta a vitamin, s erősítő injekciókat, a végén már nagyon lefogyott, s elgyengült, az utolsó nap már agonizált. Elaltattuk, hogy ne szenvedjen tovább.
    Endre

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Endre! Emlékszem, amikor írtál a kutyusról, nagyon sajnáltam szegényt :(

      Törlés
  17. Ajajj, hisz azért még relatív fiatalka a négylábú. Mi szomorúan állapítottuk meg, hogy a napokban már 12 lesz az egyik kiskedvenc. És igencsak öregszik, ha azt vesszük emberben már 72 évesnek felel meg, akkor nem csoda, ha süketül, olykor összetéveszt engem is az idegenekkel. De becsületére szóljon, a rendet még tudja, az állatainkat nem bántja.

    Augusztusra pedig a tökéletes közeli állapotokat kívánom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Igen, még viszonylag fiatal, sajnos ez a nyavaja kortól független. De pont ezért nagyon bízunk a gyógyulásában :)

      Törlés
  18. Elôször is gratulálok az esküvôhöz! A kutyusodnak pedig jobbulást kívánok!

    Tôlem pedig megkaptad a Best Blog díjat!:)

    VálaszTörlés
  19. Kutyusodnak mielőbbi teljes gyógyulást kívánok.
    Augusztus pedig csak közeleg, közeleg...:) A nagy eseményhez gratulálok!:) Minden történjen az elképzelésed szerit!

    VálaszTörlés
  20. Kicsit késve, de a házassághoz sok erőt, okosságot és kitartást! A együttélés fáradságos, mindennapi kemény munkát kíván, de nagyon megéri!
    Szerencse, hogy a kutty nem itthon robbant le. Azonnal műtik, és még nem hallottam olyanról, hogy utána boldogan élt, míg meg nem halt. Nekem is kicsi kutyám van, inkább hosszabb, mint magas. Lépcsőn lefelé mindig kézben viszem, hogy a gerinc terhelését elkerüljük. Gratulálok a türelemhez, igaz szeretethez.

    VálaszTörlés
  21. Augusztus elmúlt hol vagy a beszámolóval? Remélem minden rendben lezajlott ! Várom mielőbbi jelentkezésedet!

    VálaszTörlés
  22. Na, most már aztán adj ám hírt magatokról, mert különben irgum-burgum :)

    VálaszTörlés
  23. Detto ez volt a miénkkel is. Csak közel 30 kilós jószágot talicskázni - így is véresre kopott a hátsó lába-, pelenkázni, etc. nem épp vidám dolog. Nem vittem orvoshoz, mert errefelé egyszerűbb dolgokkal sem bírkóznak meg. Interneten olvastam utána, az ilyen tipusokat 24 órán belül műteni kell, illetve előbb gerincfestéssel feltárni, hol van a probléma. Szóval minimum specialistát igényelt volna. 14 éves volt, lehet eleve két altatást túl sem él. Így is bő öt hónapig kínlódtunk. Annyit tudtam még tenni, hogy Hollandiából rendeltünk méretre gyártott kutyatoligát, amivel lehetett sétálni vinni. Ezt baromira élvezte, szaladt mint a nyúl. De a végeredmény így is ugyanaz...Hát remélem neked több szerencséd lesz!

    VálaszTörlés

Köszönöm a hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...