2011. december 1., csütörtök

Vesepecsenye portugálosan

Vettünk sertés vesepecsenyét. Azt mondta a párom, Ö majd elkészíti. Így is lett. Az étel neve "lombinhos à Barreiro". Bevallom, egy picit féltem töle, hiszen tej (igazából tejszín, de azt végképp nem szeretem), meg mustár van a receptben. Az eredmény viszont nagyon, de nagyon finom lett! Annyira, hogy most már biztos, hogy gyakrabban átadom a fakanalat...


Hozzávalók:
A páchoz:
  • 1 dl fehérbor
  • só, bors, egy pici csípös pirospaprika
  • 2 gerezd fokhagyma

  • fél kiló sertés vesepecsenye
  • 1 fej hagyma
  • vaj, olaj

A mártáshoz:
  • 1 dl fehérbor
  • 3 dl tej
  • 1 ek. kukorica keményítö (vagy liszt)
  • 1 ek. magos mustár
  • 1 csipet frissen reszelt szerecsendió
  • még egy kis bors
  • só, ha szükséges

A páchoz a fokhagymát apróra vágjuk, ráöntjük a bort, sózzuk, borsozzuk. A húst kisebb kockákra vágjuk és a pácban hagyjuk 20 percre legalább. Az idö leteltével vaj (margarin) és olaj keverékén hagymát párolunk, majd a húst beletesszük és addig sütjük, amíg egy kis színt kap (kb. 10 perc). Ezután a husit kivesszük egy tányérra, a hagymás szafttal pedig elkészítjük a szószt: a serpenyöbe öntjük még a maradék fehérbort, a tejet, a kukorica keményítöt (vagy lisztet), a mustárt, a szerecsendiót és még meg is borsozzuk. Amikor a szósz sürüsödni kezd, visszatesszük a husikat és addig fözzük, amíg a pecsenyehús puha nem lesz. Eközben a sütöt 200 fokra elömelegítjük. Amikor elkészült a húsos ragu, átmerjük egy höálló tálba és még 10 percre bedugjuk a forró sütöbe. Ezalatt elkészíthetjük a köretet, ami nálunk most sültkrumpli volt, mert ezzel szokás enni és mert szeretjük. 




Már nagyon éhesek voltunk és amúgy is sötét volt, ezért a képek nem lettek tökéletesek, de remélem valamennyire visszaadják isteni vacsoránk!


7 megjegyzés:

  1. Ez aztán finom lehet! Máris elteszem a receptjét. Szeretjük az ilyen pikáns, szaftos ételeket! Nagyon guszta! Kóstolnám...

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszik ez a recept, én is megjegyzem :)!! Ügyes a Párod!!

    VálaszTörlés
  3. Guszta biztosan nagyon finom! Biztosan büszke volt a férjed hogy ízlett a vacsora amit készített!

    VálaszTörlés
  4. Ahha, bukta, lehet, hogy valójában a párod készíti ezt a sok finomságot a blogon?! ;-)

    VálaszTörlés
  5. Készíts Te is egy cimkét, amivel a Párod kajáit illeted.
    Akkor np gyanú. ;-)

    Amúgy ez jól hangzik. Kipróbálandó.

    VálaszTörlés
  6. no gyanú

    ez akart lenni, természetesen.
    hiába no, az "o" és a "p" szomszédsága bekavar

    VálaszTörlés

Köszönöm a hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...