2011. november 28., hétfő

Fasírt, ahogy mi készítjük

Mi, azaz az Anyukám, a Nagymamám és én (meg gondolom a tesóm is). Szeretem, ha kiérzödik a fokhagyma és a bors íze. Ez pont ilyen! De elárulom, hogy az Anyukám a kedvemért mindig gyárt mini fasírtokat is, mert én úgy szeretem. Ez jó nagy kiszúrás magammal, mert így nekem is muszáj miniket formáznom és így dupla annyi idö a gombócokat elkészítenem. Aki másnak vermet ás...


Hozzávalók:
  • 25 dkg darálthús
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db. száraz zsemle
  • 1 tojás
  • só, bors ízlés szerint
  • zsemlemorzsa

A zsemlét vízbe beáztatjuk. A darálthúsra ráütjük a tojást, belenyomjuk a fokhagymákat, sózzuk, borsozzuk (böven). A zsemlét, ha már átázott kivesszük a vízböl és jól kicsavarjuk, kinyomkodjuk, majd belemorzsoljuk a husira. Kezünkkel jól összedolgozzuk a darálthúsos masszát. Egy picit hagyhatjuk állni, majd egyforma gombócokat formázunk (pl. fagyis kanállal) és meghempergetjük öket a zsemlemorzsában. Forró olajban pedig kisütjük. VAGY, nem formázunk gombócokat, hanem egyben, cipót formázva, zsemlemorzsával megszórva, olajjal kikent tepsibe tesszük és sütöben kisütjük.

A Facebookon már beharangoztam, hogy játékra készülök. Ott már 96-an vagyunk! Megvárom, míg megérkezik a 100. tag is és indul a móka!

13 megjegyzés:

  1. Így az igazi. Sok foghagymával és borssal, no meg csípős paprikával!

    VálaszTörlés
  2. Anyukám fasírttal várt minket hétvégén, mini golyóknak szokta kisütni, persze, hogy garantált a sikere! :-)

    VálaszTörlés
  3. Jajj, de kis szívmelengető itt nálad! Nagyon tetszik a téliesített dizájnod :)..mindezt megspékelve egy jó kis békebeli fasírttal :) nyamiii

    VálaszTörlés
  4. Hobbychef! Látom, Te is csíped a csípöset :)

    Katuci: Nálatok is a mini a nyerö? :D

    VálaszTörlés
  5. Ha ezeket bepakolod muffin sütő formákba (fém, nem szilikon) akkor még nagyobb királyság lesz :) amúgy eddig tökéletes a recept :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta én is úgy szeretem ha van benne bőven fokhagyma!

    VálaszTörlés
  7. Én is fokhagymásan szeretem...A kis gombócos változat tényleg finomabb, de avval az a gond, hogy többet meg lehet belőle enni...Sajnos... :o)))

    VálaszTörlés
  8. Én is jó fokhagymásan szeretem, akkor jó, ha fűszeres:) A gyerekeim is jobban szeretik a mini fasírtokat, csak győzzem gyártani őket:)

    VálaszTörlés
  9. Jelentem, a tesód is így készíti:)))

    VálaszTörlés
  10. Helló! Nekem hiányzik belőle a vöröshagyma. Nálunk az is kerül bele. Másoknak miért nem hiányzik?

    VálaszTörlés

Köszönöm a hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...