2012. május 31., csütörtök

Petite Madeleine levendulával és naranccsal

Azóta tervezem eme remek "franszia" sütikék elkészítését, amióta Chez Sandránál nyertem madeleine sütöformát. Még soha nem ettem ilyen sütiket azelött. Tea mellé tökéletes. Tea nélkül is az. David Lebovitz receptjét vettem alapul, csak én levendulával illetve naranccsal ízesítettem a kis kagylókat, de legközelebb citromosan is kipróbálom. Mivel most sütöttem elöször, kísérleteztem egy kicsit, hogy sápadtan vagy jobban megsütve finomabb-e, de nem tudtam eldönteni. Finom lett így is-úgy is!




Hozzávalók:
60 db. mini madeleine-hez
  • 2 tojás
  • 87 g cukor
  • 117 g liszt
  • 1/2 tk. sütöpor
  • 80 g vaj (olvasztva, szobahömérsékletüre hütve)
  • csipet só
  • 1 kvk. szárított levendulavirág (a levendulás felébe)
  • 1 kisebb narancs reszelt héja (a narancsos részbe)




A sütöformát kivajazzuk, kilisztezzük (ha szilikonos nem kell) és a hütöbe tesszük. A tojásokat a cukorral gépi mixer segítségével 5 percig verjük. Beleszitáljuk a sütöporral elkevert lisztet és összeforgatjuk a tojásos masszával. A vajat kanalanként adagolva óvatosan belekeverjük. A masszát ketté osztjuk, egyik felébe beleszórjuk a levendulavirágot, a másik részbe belereszeljük a narancshéjat (egyfélét is készíthetünk, természetesen). Legalább 1 órára (max. 12 órára)  hütöbe tesszük.




A sütöt 210 fokra elömelegítjük. Az elökészített kagylóformákat 3/4-ig töltjük a masszával, ez kb. 3/4 teáskanálnyi az én formámnál. Ne igazgassuk, ne kenjük szét a formákban, hagyjuk úgy, ahogy lehuppant a kanálról, szét fog terülni magától sütés közben. 9-10 perc alatt halványra vagy aranybarnára sütjük a kis madeleineket.

Tipp: Szárított levendulavirágot pl. a Herbáriákban be lehet szerezni.

2012. május 28., hétfő

Tengeri halfilé zöldfüszeres-mandulás morzsában

Most elöször készítettem északi mennyhalat (maruca, common ling, molva molva) és nem kellett csalódnom. Nevéhez hüen mennyei volt! A tökehal rokonságába tartozik, nincs túl erös halíze és gyönyörü fehér, szálkamentes a húsa. Természetesen más tengeri halból is el lehet ezt az ételt készíteni.




Hozzávalók:
  • 3-4 szelet tengeri halfilé
  • 2-3 ek. zsemlemorzsa
  • 1 ek. darált mandula
  • 1 kvk. szárított bazsalikom
  • 1/2 kvk. szárított oregano
  • friss kakukkfü (én citromillatút használtam)
  • só, bors
  • olívaolaj



A halfiléket besózzuk, megborsozzuk és egy sütöpapírral bélelt tepsire helyezzük. Mindegyik szeletet  bekenjük vékonyan egy kis olívaolajjal, majd megszórjuk friss kakukkfüvel. 200 fokra elömelegített sütöben 3-4 percig sütjük, ezalatt összekeverjük a bundához valókat (zsemlemorzsa, mandula, szárított zöldfüszerek). Pár perc után megszórjuk a halacskákat az illatos morzsával és addig sütjük, amíg egy kis arany színt nem kap a bunda (max. 10 perc). Friss salátával tálaljuk.

2012. május 25., péntek

Barna sörös brownie

Pár hónappal ezelött elkészítettem Mandulasarok barna sörös süteményét, amivel egy egész focicsapatot levettem a lábáról. Párom szülinapjára sütöttem, ö pedig elvitte a csapattársainak, akik elkérték a receptet. (Ez azért vicces szitu, hogy a fiúk az öltözöben sütirecepteket cserélgetnek :) Azóta akárhányszor megkérdeztem a párom, hogy mit süssek, mindig azt válaszolta, hogy olyan sörös sütit. Nos, részben most teljesítettem a kívánságát. Ugyanis, a múltkori kakaós sütemény helyett, most csupacsokis brownie-ba rejtettem e habzó italt. Aki nagyon csokibolond, a tetejére tehet csokimázat, én ezt elhagytam, de a receptbe beleírom. Lányok, ne ijedjetek meg, a sütinek nincs sör íze!




Hozzávalók:
  • 250 ml barna sör (stout, pl. Guinness vagy a portugál Super Bock stout)
  • 330 g étcsoki 
  • 150 g vaj
  • 175 g cukor
  • 3 tojás
  • 1 tk. vanília aroma
  • 100 g liszt (nálam tönkölyliszt, fele teljes kiörlésü)
  • 1/2 tk só (ha sótlan vajat használunk)
Máz:
  • 100 g étcsoki
  • 25 g vaj
  • 1/2 tk. só
  • maradék barna sör



 A sört felforraljuk, majd addig forraljuk, amíg kb. felére (125 ml) le nem redukálódik. Hagyjuk kihülni. A csokit a vajjal göz felett (vagy mikróban) felolvasztjuk. A cukrot a tojásokkal habosra verjük, hozzáadjuk a sót és a vaníliát. Ebbe belekeverjük a felolvasztott étcsokit és 60 ml sört (a felét a felforralt mennyiségnek). Beleforgatjuk a lisztet. Egy 23 cm-es tepsit kibélelünk sütöpapírral úgy, hogy kilógjon a papír széle. A masszát beleöntjük. A sütöt 180 fokra elömelegítjük, 30-35 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a tüpróba során néhány morzsa marad rajta, nem kell teljesen megsülnie.


A tepsiben hagyjuk kihülni. Ezalatt elkészíthetjük a barna sörös csokimázat: a csokit felolvasztjuk, majd elkeverjük benne a vajat, a maradék barna sört és a sót. A kihült tésztára melegen kenjük rá a bevonatot. Kb. 40 perc alatt megszárad a máz. Ekkor a kilógó papír segítségével kiemeljük a brownie-t a tepsiböl és szeletelhetjük. Én most a meleg miatt nem "mázoltam", de így is nagyon csokis, szaftos brownie lett a jutalmam.

Recept: growntocook.com

2012. május 21., hétfő

Pizza tönkölylisztböl, spárgával

Portugáliában nem szerezhetö be egykönnyen a tönkölyliszt, illetve ha tartanak is a nagyáruházak bio részlegén, nagyon drága (500g 3,50€). Az Aldis akciónak hála, még mindig van jó pár kilóval a kamrámban. De erröl azt hiszem, már írtam is. A pizza tésztája Jamie receptje alapján készült, csak a liszteket variáltam meg egy kicsit. A spárgával most kezdek barátkozni, ezért simán, csak rápakoltam a pizzák tetejére.






Hozzávalók:
4 pizzához
  • 350 g teljes kiörlésü tönkölyliszt
  • 100 g fehér tönkölyliszt
  • 50 g búzadara
  • 1/2 ek. só
  • 7 g szárított élesztö
  • 1/2. ek. barnacukor
  • 325 ml langyos víz
  • 2 ek. olívaolaj
Feltéthez:
  • 4-5 ek. paradicsomszósz
  • friss vagy szárított zöldfüszerek
  • bors
  • sonka
  • Pizzánként 2 szál spárga
  • mozzarella

Az élesztöt felfuttatjuk a cukros, langyos vízben. Az összes többi száraz hozzávalót egy nagy tálba rakjuk, a közepébe egy kis mélyedést készítünk és ide öntjük bele az olívaolajat és a felfuttatott élesztöt. A kézi mixer spirál karjaival dagasztjuk, amíg szép sima, nem ragacsos tésztát kapunk. Ezután 20-30 percet letakarva pihentetjük. Az idö leteltével 4 gombócra osztjuk, mindegyiket átgyúrjuk egy picit, majd vékonyra kinyújtjuk öket. Paradicsomszósszal megkenjük (most így készült: 1-2 ek. paradicsompüré/pizza, megszórva oregánoval, kakukkfüvel, bazsalikommal, borssal). Sonkával megpakoljuk, a megmosott, megtisztított spárgákat ráhelyezzük, mozzarellával beborítjuk. 250 fokos sütöben, legalul, 7-10 perc alatt megsütjük. Hamarabb elkészül, mintha pizzát rendelnénk, egészségesebb és finomabb.

2012. május 18., péntek

Mézes puszedli szülinapra

A portugáloknak (legalábbis a rokonoknak, barátoknak) nagyon ízlik a magyar mézes puszedli. Ezért, amikor egyik kedves barátunknak szülinapja volt, gondoltam, meglepem és sütök neki egy dobozzal. Akkora sikert aratott az ajándékom, hogy a puszedliket eldugta a vendégek elöl. Ez egy fantasztikus recept, egyböl puha lesz a puszedli és sokáig az is marad. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerü elkészíteni! Köszönet Tücsökbogárnak a remek receptért! Az biztos, hogy nem várok Karácsonyig, hogy újra megsüssem...





Hozzávalók:
Kb. 40 db. puszedlihez

  • 33 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 12 dkg méz
  • 2  tojás
  • 2 ek. víz
  • 3 ek. olaj
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 ek. mézeskalács fűszerkeverék
  • csipet só
A mázhoz:
  • 2 tojásfehérje
  • 17,5 dkg porcukor 



 
A tojásokat, a sót, a mézet, a cukrot, a vizet és az olajat habosra keverjük. Egy másik tálban elkeverjük a lisztet a szódabikarbónával és a mézeskalács fűszerkeverékkel, majd hozzáadjuk a tojásos keverékhez. Összegyúrjuk, 1 órát a hütöben pihentetjük. Egy tepsit kibélelünk sütöpapírral, a sütöt 175 fokra elömelegítjük. A tésztából diónyi golyókat formázunk (nedves kézzel, ha ragadna), majd egy kanál hátuljával lelapítjuk öket, hogy kb. 0,5 cm magas korongokat kapjunk. 10-12 perc alatt megsütjük. Megvárjuk, míg teljesen kihülnek a puszedlik, ekkor kezdödhet a móka. A mázhoz  a tojások fehérjét a cukorral göz felett felverjük. Ha szép sima bevonatot szeretnénk, akkor szépen belemártjuk a puszedliket, majd sütöpapírra tesszük száradni. Ha ilyen rusztikus puszedli a vágyunk, mint az enyémek is, akkor az ujjunkkal "pingáljuk" meg és akkor biztos nem lesz szép egyenletes. Színes cukorkával megszórva, máris szülinapi zsúros hangulata lesz! Egy éjszaka alatt szépen rászárad a máz.

2012. május 16., szerda

Csirke paradicsommal, vízitormával, spagettivel

Ismét sikerült szép, friss vízitormát (agrião) vennünk, de most nem (csak) levesbe szerettem volna kipróbálni (a vizítorma sok jó tulajdonságáról már itt írtam). Salátaként is lehet fogyasztani, de nekem nyersen túl erös az íze, ami azonban egy kis hö hatására elillan. Ez az étel annyira finom, hogy az elsö alkalom után rögtön másnap újra elkészítettem.




Hozzávalók:
  • 2 csirkemell
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 4 db. érett paradicsom (vagy egy konzerv hámozott paradicsom)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor vizítorma
  • friss bazsalikom / kakukkfü / rozmaring (egyikük elég)
  • friss petrezselyem
  • olívaolaj
  • só, bors




Az apróra vágott hagymát és fokhagymát egy kis olívaolajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a felkockázott csirkemellet, sózzuk, borsozzuk és nagy lángon folyamatos keverés mellett megpirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot (mag nélkül) és a bazsalikomot, majd addig fözzük, amíg a paradicsom meg nem puhul (kb. 5 perc). 




Ekkor lezárjuk a lángot,  hozzáadjuk a megmosott vizítormát (szára is mehet bele, nemcsak a levele) és rátesszük a fedöt. 10 percig hagyjuk, hogy megpárolódjon a gözben. Tálaláskor friss petrezselyemmel megszórjuk, tésztával (pl. teljes kiörlésü spagettivel) fogyasztjuk.

TIPP: Mivel vizítormát otthon nehéz beszerezni, más zöld levelü növénnyel (pl. spenót) is ki lehet próbálni.

Recept: ego.globo.com

2012. május 14., hétfő

Málnamázas csokitorta

Valami olyan egyszerü kevert tésztájú süteményt kerestem, amiben van étcsoki. Aztán rábukkantam erre a receptre, amiben csokoládé ugyan nincs, de kakaópor annál inkább. Így megúsztam a csokiolvasztást, sokkal hamarabb összeállítottam a sütit, ami nagyon-nagyon finom lett és sikert aratott a vendégségben, ahová vittem. Egyszerü, de nagyszerü, klasszikus házi torta kerekedett ki belöle. Ez az adag nagyon nagy, nekem kijött belöle egy magas 18 cm-es torta és egy 27x18 cm-es tepsi nagyságú is, amit hosszában félbevágtam és meg is töltöttem málnalekvárral. Szóval nyugodtan lehet felezni a mennyiségeket, akkor is egy méretes süteményt kapunk.




Hozzávalók:
  • 2/3 bögre puha vaj
  • 1 és 2/3 bögre cukor (ezt lehet azért csökkenteni)
  • 3 tojás
  • 2 bögre liszt
  • 2/3 bögre cukrozatlan kakaópor
  • 1 és 1/4 tk. szódabikarbóna
  • egy csipet só
  • 1 és 1/3 bögre tej
  • málnalekvár a mázhoz 
  • mandula a szóráshoz




A cukrot a vajjal habosra keverjük. Egyesével hozzáadjuk a tojásokat úgy, hogy minden egyes tojás után jól felverjük a vajas krémmel. Egy másik tálban összeszitáljuk a lisztet a kakaóporral, hozzáadjuk a sót és a szódabikarbónát. Ezt a keveréket felváltva a tejjel három körben hozzákeverjük a vajas masszához. Amikor szép sima, készen is vagyunk. Egy tepsit vagy tortaformát kibélelünk sütöpapírral és beleöntjük a keveréket (szilikonosban is lehet sütni természetesen). 180 fokra elömelegített sütöben 35-40 percig sütjük. Tüpróba szükséges! Amikor elkészült, hagyjuk kihülni. 2-3 evökanálnyi málnalekvárt melegítsünk meg. Ezzel kenjük meg a kihült tortánkat, majd meg is szórhatjuk mandulaforgáccsal. A tortát, ha félbevágjuk, meg is tölthetjük, (nem felmelegített) lekvárral. Hütöben nagyon jól elvan, másnap is nagyon fincsi volt!

A csokitorta receptje: taste of home.

2012. május 11., péntek

Fish curry, azaz halas curry

Eldöntöttünk, hogy gyakrabban fogunk halat enni. Könnyü nekünk itt, Portugáliában-gondolhatjátok. Az igaz, hogy elég böséges a friss és fagyasztott hal kínálat, de azért többségük elég drága. Mindenesetre megfogadtuk, hogy gyakrabban fog az asztalra kerülni kopoltyús barátunk, az egészséges életmód jegyében. Hogy ne legyen uncsi, próbálok új recepteket kipróbálni, akárcsak ez a fish curry. Az ihletet a Good Food oldalról merítettem, de aztán egy picit eltértem töle, a hozzávalók tekintetében. 30 perc alatt elkészült ez a fogás.



Hozzávalók:
  • 1/2 fej hagyma
  • 1 konzerv hámozott paradicsom
  • olívaolaj
  • 250 g tengeri hal (nem filé, én most hekk törzset használtam)
  • friss koriander
Füszerek:
  • 1 kvk. currypor
  • 1 kvk. kurkuma
  • 1 tk. örölt kömény
  • 1 kvk. gyömbér (öröltet használtam)
  • 3 db. szegfüszeg porrá törve 
  • 1/2 kvk. fahéj
  • 1 tk. ecet
  • 1 dundi fokhagyma, áttörve
  • bors
  • chili (ízlés szerint)



A halat egy picit besózzuk, majd egy serpenyöben ici-pici olívaolajon 1-2 perc alatt mindkét oldalán megsütjük. Nem baj, ha nem sül át teljesen, majd a szószban még úgyis lesz rá ideje. Ha ez megvan, a halat félretesszük. A füszereket egy kis tálkában összekeverjük az ecettel és a fokhagymával. Egy nagyobb serpenyöben ismét olívaolajat hevítünk és megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát. Hozzáadjuk a curry-s füszerpasztát és 30 másodpercig hevítjük. Ezután beleöntjük a paradicsomot és addig fözzük, amíg be nem sürüsödik a szósz (kb. 7-10 perc). Ekkor belerakjuk a nagyobb darabokra, kockákra szelt halat és még 3-4 percig fözzük a szószban. A végén friss korianderrel megszórjuk. (Ez a fotózáskor még nem történt meg, pedig saját nevelésü korianderlevelet használtam :) Én most barna rizzsel és fött zöldbabbal tálaltam. Amúgy basmati rizs a hivatalos körete, de a így is finom volt.



A párom egy goai (indiai) étteremben érezte magát, ahol egy öreg goai nénike fözte ezt az ételt, egy ezer éves recept alapján. Ezt mondta. Ennyire ízlett neki az ebéd :)

2012. május 10., csütörtök

Petrezselymes pirított champignon

Lapozgattam a "Cozinha francesa", azaz a "Francia konyha" címü kis könyvem és ott bukkantam rá erre az egyszerü receptre. Amint olvasom, egyre ismerösebbnek tünik. Anyukám szokta majdnem pont ugyanígy készíteni a csiperkét már évtizedek óta! Nagyon gyors, friss kis ebéd, meleg napokra, rizzsel vagy tésztával is fincsi.




Hozzávalók:
  • 20 g vaj
  • 1 tk. oliva olaj
  • 225 g champignon gomba
  • 1 pici fej hagyma 
  • só, bors
  • friss petrezslyem

A gombát megtisztítjuk és nem túl vékonyra felszeleteljük. Egy serpenyöben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az oliva olajat és beletesszük a gombát és az apróra vágott hagymát. 5-7 percig folyamatos keverés mellett pirítjuk, amíg aranybarna nem lesz (elöször a gomba felszívja majd a zsíradékot, de ezt kiereszti majd magából, ne adjunk hozzá semmit). Levesszük a lángról. Sózzuk, borsozzuk (nem kell szerénykedni, én legalábbis szeretem, ha kiérzödik a bors íze egy picit). Szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemmel. Én most tk. spagettivel tálaltam.

2012. május 8., kedd

Ribizlis linzer-muffin és levendulás linzer-muffin

Két muffin, egy recept. Még otthon sütöttem egy csajos-babás zsúrra, de persze a babák kimaradtak belöle... A tészta a már blogomon megtalálható mandulás linzer-muffin receptje, de azért újra leírom. Most dupla adagban készült.




Hozzávalók:
14 darabhoz
  • 210 g liszt
  • 150 g örölt mandula
  • 150 g cukor
  • 2 tk. sütöpor
  • 240 ml tej
  • 6 ek. olvasztott vaj
  • 1 tojás
  • 1 tk. vanília aroma
  • a levenduláshoz: 1 tk. szárított levendulavirág
  • a ribizlishez: kb. 1 marék ribizli (most fagyasztottat használtam)

 


A sütöt melegítsük elö 200 fokra. A száraz hozzávalókat elegyítsük el egy tálban. Egy másikban villával keverjük össze a nedves anyagokat (összes többi). Ezt öntsük hozzá a szárazhoz és néhány mozdulattal keverjük össze. Felezzük el a masszát. Az egyik felébe keverjük bele a levendulavirágot és ezek már mehetnek is a muffinformába (a formát vajazzuk ki, ha szilikon, nem kell). 




A maradék sima masszából tegyünk kb. 1,5 evökanálnyit a mélyedésekbe. Ezek közepére tegyünk pár szem ribizlit, majd "takarjuk be" kb. 1 ek. masszával. 20 perc alatt aranyszínüre sütjük a sütikéket. (Tüpróba!)

A linzer-muffin receptje Technicolor Kitchen-töl származik.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...