2012. február 22., szerda

Mogyoróvaj / Peanut butter

Ahogy "visszalapoztam" a blogomon észrevettem, hogy mostanában jó pár amerikai/angolszász ihletésü sütit vagy édességet készítettem. Nem tudom, miért van ez, így jött ki a lépés. A téma ugyan nem áll távol tölem, hiszen az általános iskolától kezdve, a gimin át a föiskoláig, mindig angol tagozatos illetve szakos voltam, majd angol tanító lettem. Szóval nem áll tölem távol ez a kultúra (sem)... A peanut butter az amerikai otthonok elengedhetetlen "tartozéka" és talán az eddigi legegyszerübb recept, ami a blogon található. Már régóta tervben volt elkészíteni, de eddig még nem került rá sor. Az utolsó lökést Flóra adta, Ö is a napokban készített mogyoróvajat.


A dolog egyszerü: veszünk egy csomag pörkölt sózott vagy sózatlan földimogyorót, attól függ, milyenre szeretnénk majd a krémünket. (Én sósat vettem, de nedves konyhai papírtörlövel leitattam róla a só egy részét.) Szóval: fogjuk a földimogyorókat és beletesszük az aprítógépbe. Addig aprítunk, amíg teljesen krémes állagú nem lesz. Ha már szétkenödik az edény falán, akkor lekaparjuk és még dolgozunk rajta, ekkor válik majd igazán selymessé. Nekem ez 2 percbe telt, de ez gondolom aprítógép-függö.


Egy zárható üvegedénybe kanalaztam a friss mogyoróvajat. Azt olvastam, hogy hütöben kell tárolni, így tettem én is. Szerintem gasztroajándéknak is kitünö lehet! Lehet süteménybe kenni, vagy simán csak kenyérre. (Emlékeztek? Kismókusok kenyérre kenhetik, nagymókusok süteménybe tölthetik. Mogyorókrém reklám volt gyerekkoromban.) A keleti konyha különbözö szószaiba is keverhetjük, én ezt is ki fogom próbálni.

13 megjegyzés:

  1. Ez tök jó, és mindenféle más adalék hozzáadása nélkül ilyen krémes lesz...én azt hittem ,hogy vaj is van benne, attól ilyen krémes. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem meg Te adtad meg az utolsó lökést :)
    Csodásak a fotók!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is szépek lettek a fotók, meg ez a mogyoróvaj is finom lehet:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta! Mi is szeretjük. Próbáld ki a csirke satay-t, annak is ez az egyik fő alapanyaga. Nálunk is megtalálod a receptet.

    VálaszTörlés
  5. Sohasem kóstoltam még...Amerikában nagy kultusza van. Kipróbálom, lehet bejön nekünk is...:o)) Köszi a receptet.

    VálaszTörlés
  6. Pont tegnap láttam a Discoveryn, a "hogyan készül"-ben! Én már kóstoltam, számomra, felejthető kenyérre kenve, de sütiben egészen más!

    VálaszTörlés
  7. Most már lassan én is készítek egy adagot, annyi helyen látom a mogyoróvajat én is, hogy lassan hagyom magam elcsábulni :)

    VálaszTörlés
  8. Én is inkább sütihez és hús mellé szósznak használom. Ha belekeversz egy kis mézet, még finomabb lesz!

    VálaszTörlés
  9. Én még egyelöre csak kiskanállal eszegettem, de alig várom már, hogy legyen idöm sütit sütni!!! Vagy csirke satay-t!

    VálaszTörlés
  10. És azt tudjátok, hogy mennyire egészséges?
    És zsírbontó, minden komolyabb diétában benne van. Napi 1-2 evőkanálnyi kifejezetten egészséges.

    Gyönyörű a kép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Latsia! Jó tudni, hogy büntudat nélkül lehet enni :))

      Törlés
  11. Szia! Neharagudj, hogy ide írok és nem is témába vágó, csak szerintem te tudnál segíteni! Láttam,hogy tök jó dolgokat raksz fel a Nosaltyra is! Oda bemásolod az ő oldalukon mégegyszer a receptet, vagy a blogodról küldöd át? Ha igen,hogyan?
    Előre is köszönöm a segítséget!
    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Anna! Köszi a kedves szavakat! Én bemásolgatom a Nosalty-ra, jobb ötletem nincs :)

      Törlés

Köszönöm a hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...